Félegyházi blama Hartán |
|
2017.04.10. 12:24 |
Harta SE – Kiskunfélegyházi HTK 3-2 (2-1)
A kiesés ellen menekülő Harta SE otthonába látogatott a Kiskunfélegyházi HTK a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 22. fordulójában. Előzetesen KHTK győzelemre lehetett számítani, hiszen a hartaiak legutóbb októberben nyertek a bajnokságban és két döntetlen mellett minden mérkőzésüket elveszítették tavasszal. A találkozó nem várt fordulatokat hozott, már az 1. percben előnybe került a KHTK, azonban a hartaiak 3-1-re megfordították az állás. A KHTK-nak ezt követően Kadosa Zsolt góljával már csak szépítenie sikerült, így a hazaiak otthon tartották a három pontot (3-2).
Bács-Kiskun megyei I. 22. ford. 04. 09.
Harta SE – Kiskunfélegyházi HTK 3-2 (2-1)
Gólszerzők: Varga Milán 9. p., Bálint Milán 27. p., Vincze Sándor 65. p., ill. Medgyesi László 1. p., Kadosa Zsolt 67. p.,
Piros lap: Palásti Sándor 85. p., (KHTK)
Forrás:felegyhazikozlony.eu
|
 |
Felsőházi rangadót veszített a KHTK II. |
|
2017.04.10. 12:22 |
Gyenge napot fogott ki hazai pályán a Kiskunfélegyházi HTK II., amely némi meglepetésre 2-1-re kikapott a Lakitelektől a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 22. fordulójában. A vendégek kihasználva a hazai hibákat kétgólos előnybe kerültek, a félegyháziaknak ezt követően csupán csak szépíteniük sikerült. A KHTK II. veresége ellenére maradt az ötödik helyen, a Lakiteleki TE továbbra is hatodik a bajnoki táblázaton.
Két jó formában lévő csapat találkozott egymással április 8-án a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság soros fordulójában.
A félegyháziak és a lakitelekiek legutóbbi két mérkőzésüket megnyerték, így nyílt sisakos küzdelemre lehetett számítani.
A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, gyors játékosaik révén megtorolták a hazai megingásokat és a félidő közepére kétgólos előnyhöz jutottak. (0-2)
A KHTK II. sok hibával játszott és nehezen tudta feltörni a lakiteleki védelmet.
A szünetet követően kiegyenlített maradt a találkozó, a vendégek veszélyes ellenakciókat vezettek, mezőnyben egyenrangú partnerei voltak a félegyháziaknak.
Pál László szépítő gólját követően felcsillant a remény az egyenlítésre, akadt is lehetőség a KHTK II. előtt, de a lakitelekiek masszívan védekezve kontrollálták a mérkőzést. Harcosságuk kifizetődőnek bizonyult és elvitték a három pontot a tompán játszó KHTK II. otthonából.
Értékelés:
Nádasdi Péter (vezetőedző, Kiskunfélegyházi HTK II.):
- Sok hibával játszottunk, hiányzott az átütő erő a csapatból. Mezőnyben és védekezésben pontatlanok voltunk, amiket gólokkal büntetett az ellenfél.
Bács-Kiskun Megyei II. Észak 22. ford. 04. 08.
Kiskunfélegyházi HTK II. - Lakiteleki TE 1-2 (0-2)
Gólszerzők: 65. p. Pál László, ill. 6. p. Sáfár Sándor, 26. p. Erős Gergő
Forrás:felegyhazikozlony.eu
|
 |
Hajrában győzött a KHTK II. |
|
2017.04.02. 17:17 |
Pálmonostora SE – Kiskunfélegyházi HTK II. 1-2 (0-1)
Tovább folytatta jó szereplését a megyei II. osztály északi csoportjában a Kiskunfélegyházi HTK II. labdarúgócsapata. A 21. fordulóban Pálmonostorán vendégeskedett a KHTK II., ahol 2-1-re nyert. A vezetést Valkovics Gábor révén a 20. percben szerezte meg, de a Pálmonostora SE Papp László találatával az 51. percben kiegyenlített. A hajráig nyílt maradt a mérkőzés, a mindent eldöntő gólt a 85. percben Mizsei Adrián érte el, találata három pontot jelentett a félegyháziaknak. A KHTK II. ötödik győzelmét aratta tavasszal és továbbra is ötödik a bajnokságban.
Bács-Kiskun Megyei II. Észak 21. ford. 04. 01.
Pálmonostora SE – Kiskunfélegyházi HTK II. 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Papp László 51. p., ill. Valkovics Gábor 20. p., Mizsei Adrián 85. p.,
Piros lap: 12. p. Cseh Dániel (Pálmonostora SE)
Forrás:felegyhazikozlony.eu
|
 |
Rangadót nyert a KHTK |
|
2017.04.02. 17:14 |
Kiskunfélegyházi HTK – Bajai LSE 3-0 (2-0)
Visszavágott a Bajának az őszi 3-1-es vereségért a Kiskunfélegyházi HTK labdarúgócsapata a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. A dobogóért folyó harcban égető szükségük volt a félegyháziaknak a három pontra, gyors támadásokat vezettek, amihez eredményesség párosult (3-0).
A két csapatot mindössze 1 pont választotta el a találkozót megelőzően a tabellán. A KHTK két vereséggel a háta mögött győzelemre tört.
A legtöbb helyzet kiugratásokat követően mélységi beindulásokból alakult ki, a 8. percben a kilépő félegyházi játékost a bajai kapus szabálytalanul állította meg, a büntetőt Szabó Attila értékesítette. (1-0)
Veszélyesen játszott a hazai csapat, hatékony, gyors akciókat vezetett. Ennek eredményeképpen a félidő hajrájában Medgyesi László kettőre növelte az előnyt. (2-0)
A fordulás után sem változott a játék képe, a bajaiak elvétve jutottak el a félegyházi kapuig, ellenben a másik oldalon nagy helyzetek jöttek létre.
A 66. percben Polgár Szabolcs kapott jó labdát a jobb szélen és közelről a rövid sarokba lőtt. (3-0)
Helyzetek ezt követően is akadtak, de a befejezésekbe hiba csúszott. A KHTK minden tekintetben a Baja fölé nőtt és megérdemelten győzött.
Értékelés:
Ozsváth Ferenc (vezetőedző, Kiskunfélegyházi HTK):
A mérkőzés elejétől jó iramot diktáltunk, amit az ellenfél többször nem tudott lekövetni védekezésben. Sokszor kerültünk középen és szélek mögéjük, amikből helyzetek, gólok születtek. Az egész csapat jól működött, fontos rangadót nyertünk, visszatértünk a helyes útra.
Bács-Kiskun Megyei I. 21. ford. 04. 01.
Kiskunfélegyházi HTK – Bajai LSE 3-0 (2-0)
Gólszerzők: 8. p. Szabó Attila (11-esből), 42. p. Medgyesi László, Polgár Szabolcs 66. p.,
Forrás:felegyhazikozlony.eu
|
 |
KHTK II. győzelem a városi derbin |
|
2017.03.26. 16:06 |
Kiskunfélegyházi HTK II. - Kiskunfélegyházi Vasutas (4-0) 6-1
Félegyházi rangadót rendeztek a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságban, a Kiskunfélegyházi HTK II. a Kiskunfélegyházi Vasutast fogadta március 25-én. Az erőviszonyok alapján KHTK II. győzelemre lehetett számítani, a szellősen védekező Vasutas a szünetig négygólos hátrányba került, a KHTK II. Valkovics Gábor mesternégyesével 6-1-re nyert.
Bajnoki helyezéstől függetlenül minden évben rangadónak számít a Kiskunfélegyházi HTK II. és a Kiskunfélegyházi Vasutas találkozása a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságban. Idén más-más célokért küzd a két csapat, a KHTK II. az élmezőny tagja, míg a Vasutas pont nélküliként sereghajtó.
Ennek megfelelően gyorsan magához ragadta a kezdeményezést a KHTK II., Valkovics Gábor már a 11. percben betalált, sőt a 34. percig mesterhármasig jutott. A félidő hajrájában Borsi Sándor ugyancsak feliratkozott a góllövők közé, bő 40 perc alatt eldőlt a mérkőzés. (4-0)
A fordulás után csendes mederben folyt a találkozó, Krepsz László révén a Vasutasnak sikerült a szépítés. (4-1)
A gól felrázta a játékosokat, az iram is megélénkült, mindkét fél eljutott kapufáig, de újabb találatokat már csak a KHTK II. jegyzett. Cseh István után a 81. percben Valkovics Gábor saját maga negyedik, csapata hatodik góljával lezárta a mérkőzést. (6-1)
Könnyed játékkal a Kiskunfélegyházi HTK II. megérdemelten szerezte meg a három pontot.
Értékelés:
Kovács László (kapus, Kiskunfélegyházi HTK II.):
- A két csapat találkozása mindig rangadónak számít, mindkét fél küzdött, megharcoltunk a győzelemért. Nem akartunk az első olyan együttes lenni, akik ellen a Vasutas pontot szerez. Próbáltunk minél több gólt lőni, ősszel védtem utoljára ugyancsak a Vasutas ellen, jó volt visszaállni a kapuba.
Bács-Kiskun Megyei II. Észak 20. ford. 03. 25.
Kiskunfélegyházi HTK II. - Kiskunfélegyházi Vasutas (4-0) 6-1
Gólszerzők: Valkovics Gábor 11. p., 32. p., 34. p., 81. p., Borsi Sándor 40. p., Cseh István 67. p., ill. Krepsz László 60. p.,
<<<Képgalériához kattintson ide>>>
Forrás:felegyhazikozlony.hu
|
 |
Visszavágott a Kécske a Félegyházának |
|
2017.03.26. 16:01 |
Visszavágott a Kécske a Félegyházának
2017. március 25. 18:58 Sz. T.

Küzdelmes mérkőzésen a jobb erőkből álló tiszakécsei csapat könnyedén nyert a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság rangadóján.
Sokan voltak kíváncsiak arra, hogy vissza tud-e vágni a Tiszakécske az előző bajnokságban elvesztett találkozóért, ami az első helyet is eldöntötte a kiskunfélegyháziak javára. Nem kellett sokáig várni, mert hamar kiderült, hogy a vendégek a zárt védekezést alkalmazzák, a hazaiak pedig a szélekről belőtt labdákkal akarnak helyzeteket teremteni.
Az első igazi felzúdulást az jelentette a nézőtéren, amikor Juhász Lászlót buktatták a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem tizenegyest adott, hanem Juhásznak sárga lapot színészkedésért. Nem sokkal később pedig azért fejezték ki nem tetszésüket a hazai szurkolók, mert egy gólt les miatt nem adott meg a játékvezető. Az első félidőben többet támadtak a tiszakécskeiek, de a helyzet kihasználásokkal hadilábon álltak, ha pedig sikerült eltalálniuk a kaput, akkor Oroszi védett.
Képgalériáért kattintson a képre! Fotók: Szentirmay Tamás
A második félidőben annyit változott a játék képe, hogy sokkal többet támadtak a hazaiak. A kiskunfélegyháziak alig tudták átvinni a labdát a félpályán, mert hatalmas nyomás nehezedett rájuk. Egy óra játék után aztán megtört a jég. Kalmár talált a kiskunfélegyházi kapuba. Nem telt el két perc, Szabó Dávid is bevette a vendégek kapuját. Hat perc elteltével Kalmár a második találatát jegyezte. Ekkor már a fáradság jelei is látszottak a vendégjátékosokon. Nem bírták azt a hatalmas tempót, amit a hazaiak diktáltak. Egy fejessel Csákinak is sikerült a hálóba találnia. A kiskunfélegyháziak sokat köszönhetnek Oroszi Tibornak. Legalább öt ziccer helyzetben tisztázott és ha nem véd ilyen jól, akkor nagyobb arányú lehetett volna a különbség.
Duna Aszfalt Tiszakécske–Kiskunfélegyházi HTK 4–0 (0–0)
Tiszakécske, 450 néző.
Játékvezető: Kiss L. (Apró, Berger T.)
Tiszakécske: Belecan – Benkó (Nagy), Csáki, Juhász (Oláh), Kalmár (Csurka), Polyák, Szabó L. (Bartucz), Székely, Markó, Kocsis, Füle (Szabó D.
Edző: Nyilas Elek
Kiskunfélegyházi HTK: Oroszi – Virágh, Vojtovics, Marsa, Valkai, Ábel, Szabó A. (Szabó T.), Medgyesi (Magony), Tóth I., Makai (Kadosa), Polgár. Edző: Ozsváth Ferenc
Gól: Kalmár 2, Szabó D., Csáki
Forrás:baon.hu
|
 |
Hazai pályán botlott a KHTK |
|
2017.03.19. 10:39 |
Kiskunfélegyházi HTK - Akasztó FC 1-2 (0-0)
Első hazai tavaszi találkozóján némi meglepetésre 2-1-es vereséget szenvedett a Kiskunfélegyházi HTK labdarúgócsapata a megyei I. osztályú bajnokság 19. fordulójában. A KHTK a középmezőnyhöz tartozó Akasztó FC-t látta vendégül március 18-án. Gólnélküli első félidő után a vezetést is megszerezték a félegyháziak, de a lelkesen és harcosan játszó vendégek nem adták fel, előbb kiegyenlítettek, majd egy szép szabadrúgásgóllal megnyerték a mérkőzést. Veresége ellenére a KHTK megőrizte harmadik helyét a bajnokságban.
Két idegenbeli győzelmet követően először játszott hazai környezetben a Kiskunfélegyházi HTK a tavaszi szezonban. A félegyházi szurkolók előtt a csapat új edzője, Ozsváth Ferenc első alkalommal ült kispadon.
A forma alapján jó mérkőzésre lehetett számítani, a KHTK Kiskőrösön, míg az Akasztó FC Bácsalmáson nyert legutóbb. A pálya mély talaja és a zuhogó eső nem kedvezett a folyamatos játéknak. Kemény párharcok és kiegyenlített küzdelem jellemezte az első félidőt.
A szünetet követően gyors góllal nyitott a KHTK, Marsa Levente lapos lövése utat talált az akasztói kapuba. (1-0)
A találat nem sokat változtatott a játék képén, a KHTK újabb gól megszerzésére törekedett, a vendégek az egyenlítés reményében folytatták. Mindkét kapusnak akadt dolga, a félegyházi hálóőr, Oroszi Tibor ziccert védett, míg a túloldalon az akasztói kapus hárított egy szabadrúgást.
A vendégek nem adták fel és egy pontrúgás utáni kavarodásból kiegyenlítettek a 68. percben. (1-1)
Helyzet ezt követően mindkét fél előtt adódott, de a 82. percben az akasztóiak találtak újra a hálóba Kósa Krisztián szabadrúgásgóljával. (1-2)
Az utolsó percek félegyházi fölényben teltek, de a vendégek jól védekezve megőrizték előnyüket és megnyerték a mérkőzést.
Értékelések:
Judák László (technikai vezető, Akasztó FC)
- Fordulatos találkozón több helyzetet kialakítottunk és büntetőt is kaphattunk volna az első félidőben. Bátran játszottunk a KHTK otthonában, vesztes állásnál sem adtuk fel, tovább támadtunk, aminek meg lett az eredménye. A Bácsalmás otthonában elért győzelmen felbuzdulva titkon reménykedtünk az újabb sikerben.
Ozsváth Ferenc (vezetőedző, Kiskunfélegyházi HTK)
- Harcos, küzdelmes összecsapást vívtunk az Akasztóval, agresszíven léptek fel, mi pedig kicsit kényelmesen játszottunk. A vezetés megszerzését követően úgy érzetem kézben tartjuk a mérkőzést, de védekezésben hibát vétettünk az egyenlítő gólnál, majd pedig egy szabadrúgással kikaptunk. A dobogó legalsó fokát céloztuk meg a szezon hátralévő részében, a csapat minőségi játékosokból áll, igyekszünk megtartani pozíciónkat.
Bács-Kiskun Megyei I. 19. ford. 03. 18.
Kiskunfélegyházi HTK - Akasztó FC 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Marsa Levente 47. p., Juhász Tamás 68. p., Kósa Krisztián 82. p.,
Forrás:felegyhazikozlony.eu
|
 |
Tiszakécskén maradt a három pont |
|
2017.03.18. 20:02 |
Duna Aszfalt TVSE II. - Kiskunfélegyházi HTK II. 1-0 (1-0)
Egy gól döntött a Duna Aszfalt TVSE II. és a Kiskunfélegyházi HTK II. rangadón a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságban. A tiszakécskeiek ősszel 6-0-ra kikaptak Félegyházán, most sikerült a visszavágás. A mérkőzés egyetlen gólját Tóth Tamás szerezte a 45. percben. A KHTK II. három megnyert találkozót követően első alkalommal veszített pontot a tavaszi szezonban.

Bács-Kiskun Megyei II. Észak 19. ford. 03. 18.
Duna Aszfalt TVSE II. - Kiskunfélegyházi HTK II. 1-0 (1-0)
Gólszerző: Tóth Tamás 45. p.
Forrás:felegyhazikozlony.eu
|
 |
Hátrányból fordítva győzött a KHTK |
|
2017.03.13. 19:35 |
Második idegenbeli mérkőzését is megnyerte tavasszal a Kiskunfélegyházi HTK a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. Az új vezetőedző, Ozsváth Ferenc játékosai ezúttal Kiskőrösről hozták el a három pontot. A fordulatos mérkőzésen a 40. percben a kiskőrösiek kerültek előnybe, de a KHTK előbb az 55. percben Medgyesi László révén kiegyenlített, majd pedig a 71. minutumban Medgyesi László szabadrúgásgóljával a vezetést is átvette (2-1). Az állás a későbbiek során nem változott, a KHTK értékes győzelmet aratott és kihasználva a Bácsalmás botlását fellépett a dobogóra.
Bács-Kiskun Megyei I. 18. ford. 03. 12.
Kiskőrös LC – Kiskunfélegyházi HTK 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Kertész János 40. p., ill. Medgyesi László 55. p., Medgyesi László 71. p.,
Forrás:felegyhazikozlony.eu
|
 |
Két perc alatt eldőlt a mérkőzés |
|
2017.03.12. 14:41 |
Kiskunfélegyházi HTK II. - Jakabszállás KSE 4-0 (2-0)
Megőrizte tavaszi hibátlan mérlegét a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságban a Kiskunfélegyházi HTK II. A vendégként pályára lépő Jakabszállás KSE az első félidő hajrájáig bírta a rohamokat, ekkor előbb egy 11-es után, majd pedig egy akciógóllal a szünetig kétgólos hátrányba került. A fordulás után sem változott a játék képe, a KHTK II. fölényben futballozott, a vendégek ellenakciói nem bizonyultak hatékonynak. Borsi Sándor mesterhármasával a KHTK II. magabiztosan nyert 4-0-ra.
Az őszi 3-0-ás győzelem és a pillanatnyi forma alapján hazai győzelemben reménykedtek a Kiskunfélegyházi HTK II. szurkolói a Jakabszállás KSE ellen március 11-én. A KHTK II. tavasszal még nem veszített pontot, ennek ellenére sokáig nem tudott a kapuba találni. A gólcsendet Borsi Sándor törte meg a 44. percben büntetőből, majd a 45. minutumban Páli László értékesítette helyzetét. (2-0)
A második félidőben megnyugtató előny birtokában nem kockáztatott a KHTK II., a sok hiba ellenére mezőnyfölényben futballozott. A helyzeteket Borsi Sándor váltotta gólokra, a vendégek legnagyobb lehetősége a felső lécen csattant. A játék képe alapján a KHTK II. egyoldalú mérkőzést nyert meg magabiztosan, 4-0-ra.
Értékelés:
Nádasdi Péter (vezetőedző, Kiskunfélegyházi HTK II.):
- Nehezen indult a mérkőzés, az első félidőben döcögött a szekér, de az utolsó percekben belőttünk egy 11-est, majd szép akciógólt szereztünk. Megnyugtató előnnyel mehettünk a szünetre, két perc leforgása alatt eldöntöttük a találkozót. Borsi Sándor mesterhármast szerzett, őt mindenképpen kiemelném, a győzelmi sorozatunkat szeretnénk tovább nyújtani.
Bács-Kiskun Megyei II. Észak 18. ford. 03. 11.
Kiskunfélegyházi HTK II. - Jakabszállás KSE 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Borsi Sándor 44. p. (11-esből), Páli László 45. p., Borsi Sándor 54. p., Borsi Sándor 79. p.,
|
 |
|