Próbálunk előrenézni, és építeni a jövőt |
|
2017.10.14. 11:00 |
Szombat 15.00
Kiskunfélegyházi HTK (10.)–FADDIKORR-Kiskunhalasi FC (4.)
V: Bárth Gábor (Farkas Attila, Apró Ferenc)
Koncz Zsolt, a Kiskunfélegyháza játékos-edzője: – Az eredményeink, a tabellán jelenleg elfoglalt helyezésünk nem azt igazolják, amit előzetesen elvártak tőlünk a megyei labdarúgást figyelők, de ennek jelen pillanatban nincs jelentősége, ugyanis egy átalakulóban lévő félegyházi labdarúgásnál ez egyáltalán nem meglepő. Akik ismerik a helyzet hátterét, azok tisztában vannak azzal, hogy még rengeteg munka vár ránk. Nem vagyunk elkeseredve, építjük a jövőt, ahogyan azt a bajnokság előtt is célként megfogalmaztuk. A nyáron induló kerethez képest történtek változások, amivel külön nem szeretnék foglalkozni, próbálunk előrenézni, és – ismétlem – építeni a jövőt.
Forrás: baon.hu
|
 |
Összeomlóban a KHTK? |
|
2017.10.09. 09:33 |
Akasztó FC – Kiskunfélegyházi HTK 1–0 (0–0)
Akasztó, 300 néző, vezette: Tóth Csaba (Péter-Szabó Ottó, Baranyi Ádám).
Akasztó: Németh – Bánszki, Tratter, Bereczki, Kerekes (Podmaniczki), Szabó Zs., Lázár (Csordás), Juhász, Turancsik, Kósa, Megyes. Edző: Szrenkó István.
KHTK: Tóth P. – Palásti, Magony (Lőrincz), Sándor, Valkai, Koncz, Tóth I. (Zs. Juhász), Golovics, Szabó A. (Kadosa), Tóth I., Csurka. Játékos-edző: Koncz Zsolt.
Gól: Juhász 91. perc.
Sárga: Kósa (27.), Lázár,
Megyes (32.), Bánszki (85.), illetve Szabó A. (44.).
Ifi: 4–4
Judák László, az Akasztó technikai vezetője: – Színvonalas mérkőzésen az első félidőben négy-öt helyzetet is kidolgoztunk, ám kihagytuk őket, a kapusunk viszont szerencsére tizenegyest hárított. A második játékrészben helyzetek mind a két oldalon voltak, de a 89. percben nekünk sikerült megszereznünk és megtartanunk a vezetést. Nagy öröm a számunkra, hogy a jó erőkből álló Kiskunfélegyházát le tudtuk győzni.
Koncz Zsolt: – Szegény embert az ág is húzza.
Forrás: baon.hu, kesport.hu
|
 |
Megdolgozott a három pontért a KHTK II. |
|
2017.10.07. 20:11 |
Élre ugrott a KHTK II.
Kiskunfélegyházi HTK II. – Nyárlőrinci LSC 4-1 (1-0)
Folytatta pazar formáját a Kiskunfélegyházi HTK II. a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságban. Október 7-én zsinórban hatodik győzelmét könyvelhette el a Nyárlőrinci LSC ellen, amivel a Tiszakécskén botló Kerekegyházi SE-t megelőzve a tabella élére került. A 4-1-es siker alkalmával Medgyesi László mesterhármast jegyzett.
Nem sok jót ígért a 12. pozícióban lévő vendégeknek a kiskunfélegyházi találkozó, hiszen a KHTK II. győzelmi szériában a második helyet foglalta el a tabellán.
Az első rohamokat a KHTK II. játékosai jegyezték, de a ziccerek kimaradtak egészen a félidő hajrájáig, amikor is Medgyesi László váltotta helyzetét gólra. (1-0)
A fontos pillanatban megszerzett vezető találatot a második félidő elején újabb követte, az 53. percben ismét Medgyesi László volt eredményes. (2-0)
A vendégek szervezetten játszva helyzetekig eljutottak és egy 11-est is kiharcoltak, amit a 70. minutumban értékesítve közelebb zárkóztak. (2-1)
A bekapott találatot követően nem kellet sokáig izgulniuk a félegyházi szurkolóknak, a játékvezető a 73. percben ezúttal a KHTK II. javára ítélt büntetőt, amit Medgyesi László lőtt be higgadtan. (3-1)
A hajrában kitámadó nyárlőrinci játékosok mögött egyre több terület maradt, a gyors támadásokat, indításokat vezető félegyháziak több ziccert is kialakítottak, ezek egyikét a 88. percben Tóth Kornél rúgta be közelről, kialakítva a 4-1-es végeredményt.
A Kiskunfélegyházi HTK II. újabb győzelmével a vezetést is átvette a bajnokságban.
Értékelés:
Nádasdi Péter (vezetőedző, Kiskunfélegyházi HTK II.)
Nem volt könnyű mérkőzés, sokat küzdő ellenféllel találkoztunk. Az első 10 percben több nagy ziccert kihagytunk, ha azokat belőjük, akkor könnyebben nyerünk, de a találkozó vége ennek ellenére jól alakult. Medgyesi László révén új gólvágóval bővült a csapat, mindenképpen erősítés számunkra.
Bács-Kiskun Megyei II. Észak 9. ford. 10. 07.
Kiskunfélegyházi HTK II. – Nyárlőrinci LSC 4-1 (1-0)
Kiskunfélegyháza, 100 néző
Vezette: Fehérvári Patrik (Papp Gergely, Hágen András)
KHTK II.: Kovács - Nemes, Cseh D., Páli (Szabó Á. 73.), Valkovics (Berekszászi 81.), Medgyesi, Keresztesi, Lőrincz (Balogh 86.), Tóth K., Cseh I.(Balog 77.), Fricska. Vezetőedző: Nádasdi Péter.
Nyárlőrinci LSC: Magyar (Kocsis 83.) - Bálint (László 86.), Lakatos (Kiss 61.), Bimbó (Turkevei-Nagy 79.), Bera G., Bali, Bera A., Torbán, Hajagos, Németh, Túri (Rimóczi 70.) Vezetőedző: György Csaba.
Gólszerzők: Medgyesi László (43., 53., 73.11-esből), Tóth Kornél (88.) ill. Torbán Csaba (70. 11-esből).
Forrás: Félegyházi Közlöny
|
 |
Nehéz mérkőzés vár a csapatra |
|
2017.10.07. 18:46 |
Vasárnap, 15.00
Akasztó FC–Kiskunfélegyházi HTK
V: Tóth Cs. (Péter-Szabó, Baranyi)
Judák László, az Akasztó technikai vezetője: – Szeretnénk a kiskunfélegyháziak ellen jó eredményt elérni. Itthon nem is lehet más célunk, mint megnyerni a mérkőzést. Az elmúlt fordulóban, az első játékrészben ugyan még nem, de a második félidőben már jól játszott a csapat. Ezt a formát szeretnénk most hazai környezetben is hozni. Kicsit agresszívabban fellépni és megnyerni a találkozót. Sérültek, eltiltottak nincsenek, remélem, hogy a legjobb összeállításban tudunk majd pályára lépni. Ha sikerül győznünk, akkor meg is előzhetjük a félegyháziakat a tabellán.
Forrás: baon.hu
|
 |
Továbbra is lendületben a KHTK II. |
|
2017.10.01. 20:11 |
Hétgólos siker Tiszaalpáron
Tiszaalpári SE – Kiskunfélegyházi HTK II. 0-7 (0-2)
Tovább nyújtotta győzelmi szériáját a megyei II. osztály északi csoportjában a Kiskunfélegyházi HTK II. A szenvedő fél ezúttal a Tiszaalpár SE volt a bajnokság 8. fordulójában, október elsején. Az alsóházban tanyázó hazaiak nem tudták megfékezni a félegyházi rohamokat, a szünetig Medgyesi László előbb büntetőből talált be, majd a 40. percben második gólját szerezte meg. A fordulást követően tovább nőtt a különbség, Valkovics Gábor négy gólig jutott és a csereként pályára lépő Tóth Kornél és bevette a tiszaalpári kaput. A forduló rangadóján a Kerekegyháza 6-1-re megverte a Pálmonostorát és az élre ugrott, a KHTK II. két ponttal lemaradva második a tabellán.
Tiszaalpár, Október 01.
Vezette: Szomjú Richárd (Kiss Sándor, Bábel Sándor)
Tiszaalpár: Túri - László, Barcsa (Bíró 80.), Bárdos (Dobos 85.), Surányi, Borsi, Fábián, Pásztor, Nagy-Gál, Kürtösi, Fábián (Laczkó 27.), Edző: Dudás György
KHTK II.: Kovács - Nemes, Páli, Valkovics, Medgyesi, Keresztesi, Farkas G. (Balogh R. 77.), Farkas P., Fricska (Dobák 72.), Lénárt (Tóth K. 55.), Cseh D.(Balog 66.) Edző: Nádasdi Péter.
Gólszerzők: Medgyesi László (12.- 11-esből, 4o.), Valkovics Gábor (48., 49., 85., 90.), Tóth Kornél (76.)
Forrás: Félegyházi Közlöny
|
 |
Megdolgozott a csapat az egy pontért |
|
2017.10.01. 09:06 |
Az akarat egy pontot eredményezett
Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 1-1 (1-1)
A szezon elején kitűzött célok megváltoztatásával, a keret újbóli kialakításával folytatta bajnoki szereplését a Kiskunfélegyházi HTK szeptember 30-án, a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. Koncz Zsolt játékos-edző elmondása szerint a csapat újjáépítése, felépítése folyik, ami hosszú távon ismét egy ütőképes keretet eredményezhet. A negyedik helyezett Kalocsai FC ellen 1-1-es döntetlen született, a KHTK vesztes helyzetből egyenlített és a hajrában közel állt a győzelemhez.
A szezon eleji sikertelenségnek is betudhatóan megváltozott célkitűzéssel vágott neki a bajnokság további szakaszának a Kiskunfélegyházi HTK. Nem ígérkezett könnyűnek a Kalocsai FC elleni mérkőzés, hiszen a vendégek az élmezőnyben foglaltak helyet. Küzdelmes találkozón a kalocsaiak kerültek előnybe a 16. percben, de a félegyháziak játékos-edzője, Koncz Zsolt a 37. percben kiegyenlített. (1-1)
A félegyháziak sokat harcoltak, több helyzetet kialakítottak, de a játékba, illetve a befejezésekbe több hiba, pontatlanság csúszott. A kalocsaiak átadva a területet elsősorban ellentámadásokból jutottak el a kapuig, de Tóth Péter védéseinek köszönhetően nem esett újabb vendéggól.
A mérkőzés hajrájában Zs. Juhász István becserélésével lendületbe kerültek a félegyháziak, meccslabdáig is eljutottak, de a kalocsaiak kapusa ugyancsak állta a sarat és hárította a félegyházi próbálkozásokat.
A sokat küzdő, harcoló KHTK-nak nem jött össze az újabb gól, pontosztozkodással zártak a felek.
Kiskunfélegyházi HTK - Kalocsai FC 1 - 1(1-1)
Kiskunfélegyháza: 100 néző.
Vezette: Allaga Iván (Tóth Ferenc, Szabó Gábor)
KHTK: Tóth P. - Magony, Koncz, Sándor, Golovics, Szabó A., Palásti, Tóth I., Csurka (Zs. Juhász 71.), Lőrincz (Kadosa 58.) Vojtovics. Játékos-edző: Koncz Zsolt.
Kalocsai FC: Hegedűs - Nádasdi G., Kollár, Dostyica, Keszthelyi, Vuits V.(Mátyás 72.) Vuits A., Matos, Nasz, Balogh, Rábóczki, Edző: Márton Zsolt.
Gólszerzők: Koncz Zsolt (37.) illetve Vuits Viktor (16.)
Mestermérleg:
Koncz Zsolt (játékos-edző, Kiskunfélegyházi HTK):
Jelen pillanatban a csapat újjáépítése, felépítése folyik, minden pont megszerzése számít. Nagy összefogásra van szükség, nincs könnyű helyzetünk, idő kell a csapat újbóli kialakításához. A keret átalakult, sokat kell dolgoznunk, aminek a későbbiekben meg lehet az eredménye. Ez a szezon átmeneti lehet, megfelelő türelemmel hosszú távon ismét kialakulhat egy ütőképes keret, meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Mindenki akart a pályán, jelenleg sok hibával játszunk, az előre lépéshez dolgoznunk kell tovább.
Márton Zsolt, edző – Kalocsai FC: „Tény, hogy az ellenfél és mi is tartalékosan álltunk ki, de az kijelenthető, hogy egy jó csapat ellen játszottunk, egy nagyon jó meccset. Vuits révén mi szereztük meg a vezetést, amelyre jött is a válasz a hazai válasz: egy rosszul elvégzett bedobás után szabadrúgáshoz jutottak, Koncz kapura tekerte a labdát, amely becsorgott a kapusunk hasa alatt. Kiegyenlített mérkőzés volt, amely végén igazságos döntetlen született. Gratulálok a csapatomnak, hiszen rengeteget dolgoztunk a héten, hogy a legutóbbi improvizatív játék helyett most szépen felépített támadásokat vigyünk a pályára. Ez sikerült, remélem így lesz ez a következő körben, hazai pályán, a jó formában lévő Kecel ellen is.”
Forrás: felegyhazikozlony.hu, baon.hu
|
 |
Tovább szárnyalnak a keceliek |
|
2017.09.24. 19:48 |
Kecel FC - Kiskunfélegyházi HTK 3 - 1 (0-0)
Kecel: 250 néző
Vezette: Polyák (Sáfrán, Tóth I.)
Kecel FC: Eifert - Horváth Á, Nagy G., Vata, Popán (Ács), Nagy E. (Vágó), Sendula P. (Gazsi), Varga S. (Papp), Puczi (Herczeg R.), Sendula J., Herczeg P. Edző: Kis Péter
Kiskunfélegyháza: Tóth P. – Magony (Lőrincz), Koncz, Sándor, Valkai, Medgyesi, Szabó A. (Kadosa), Palásti, Tóth I., Csurka, Marsa (Pozsár). Játékos-edző: Koncz Zsolt
Gól: Varga S. (55., 76.), Tóth I. (59.öngól), illetve Csurka (90.)
Sárga: Sendula P. (21.), Nagy G. (73.), illetve Palásti (43.), Sándor (68.), Medgyesi (92.) Kiállítva: Valkai (35.)
Ifi: 2–3
Kis Péter: – Nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk, aminek természetesen nagyon örülünk. A mérkőzés során szinte végig ők uralták a játékot, de a gólokat mi szereztük. Akadtak ugyan helyzeteink, de még emberelőnyben sem volt könnyű megszerezni a vezetést. Végül sikerült kihasználni a félegyházi védelem megingásait és nagyon értékes pontokat szereztünk.
Koncz Zsolt: – Gratulálok a hazai csapatnak.
Forrás: baon.hu
|
 |
Értékes három pontot gyűjtött be a KHTK II. |
|
2017.09.23. 19:59 |
Győzelmi szériában a KHTK II.
Kiskunfélegyházi HTK II. – Szabadszállási SE 3-0 (0-0)
Zsinórban negyedszer nyert a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságban a Kiskunfélegyházi HTK II., amely a 7. fordulóban a Szabadszállási SE-t látta vendégül szeptember 23-án. Gólnélküli első félidőt követően a második játékrészben két gyors félegyházi találattal megpecsételődött a vendégek sorsa, a hajrában Páli László alakította ki a 3-0-ás végeredményt.
Előzetesen rangadóra lehetett számítani a megyei II. osztályban, hiszen a Szabadszállási SE a Kiskunfélegyházi HTK második csapatához hasonlóan 13 ponttal rendelkezett, amivel a negyedik helyet foglalta el a táblázaton.
A forma alapján a félegyháziak tűntek esélyesebbnek, legutóbbi három mérkőzésüket megnyerve önbizalomtól duzzadva léptek pályára.
Az első félidőben gólokat nem, csupán helyzeteket láthatott a publikum, a szünet követően azonban Kadosa Zsolt megtörte a gólcsendet, vezetéshez juttatva a félegyháziakat az 55. percben. (1-0)
A hazai találatot néhány perccel később újabb követte, Valkovics Gábor egy gyors kiugratást követően passzolt az üres kapuba. (2-0)
A szabadszállásiak hátrányban sem adták fel, próbáltak nyomást gyakorolni, de a lehetőségeiket nem használták ki. Ellenben a hajrában Valkovics Gábor harcosságának köszönhetően újabb félegyházi gól született, labdaszerzést követően önzetlenül szolgálta ki Páli Lászlót, aki az üres kapuba lőtt. (3-0)
Harcos mérkőzésen a vártnál könnyedebben győzött a lehetőségeit jól kihasználó Kiskunfélegyházi HTK II.
Értékelés:
Nádasdi Péter (vezetőedző, Kiskunfélegyházi HTK II.)
Kicsit csalóka a végeredmény, kemény ellenfél volt a Szabadszállás, a végére talán jobban elfáradtak a hétközi kupameccsüknek köszönhetően, ezért alakulhatott ki nagyobb különbség. Védekezésünk és támadásunk jól működött, több helyzetet kialakítottunk, amiket gólokra váltottunk.
Bács-Kiskun Megyei II. Észak 7. ford. 09. 23.
Kiskunfélegyházi HTK II. – Szabadszállási SE 3-0 (0-0)
KHTK II.: Jelen - Cseh D., Nemes, Valkovics (Dobák 89.), Keresztesi, Farkas G. (Lénárt 74.), Cseh I. (Tóth K. 59.), Fricska (Bagi 84.), Farkas P., Kadosa, Zs. Juhász (Páli 64.)
Gólszerzők: Kadosa Zsolt (55.), Valkovics Gábor (59.), Páli László (86.)
Forrás: felegyhazikozlony.eu
|
 |
A Honvéd Sporttelep megújulását célzó program ! |
|
2017.09.21. 13:45 |
Átadták a szabadtéri kosárlabdapályát
Mellette a Constantinum Sportcentrum tornaterme is megszépült
A város sportéletében két jelentős beruházás is megvalósult, amelyek hivatalos átadását szeptember 20-án tartották meg. Elsőként a Constantinum Sportcentrum tornatermének megszépült, újracsiszolt és felfestett parkettáját, új kosárpalánkjait, valamint korszerű LED világítását mutatták be. Ezt követően a hosszú évek óta várt, idén TAO-s forrás segítségével elkészült szabadtéri kosárlabda és streetball pályát adták át a Honvéd Sporttelepen. Mindkét beruházás helyi vállalkozók társasági adójának, valamint a Félegyházi Térségi Sportiskola, az MKOSZ és az önkormányzat segítségével, együttműködésével valósult meg.
Elsőként a Constantinum Sportcentrumban gyűltek össze a városvezetők, támogatók, akiket Mindák József intézményvezető köszöntött. A megszépült tornacsarnok a Félegyházi Térségi Sportiskola Kosárlabda Szakosztályának vezetőjének, Iványi Ferencnek közreműködésével valósult meg. A kosárlabdázás javát, népszerűsítését szolgáló beruházás újabb lépcsőfok Kiskunfélegyháza életében, hiszen a helyi vállalkozások társasági adóinak segítségével több tornaterem is megújult az elmúlt években. A modern és megfelelő körülmények jó alapot szolgáltatnak a kosárlabda utánpótlás kineveléséhez, a sportág népszerűsítéséhez.
A Honvéd Sporttelepen megépült szabadtéri kosárlabdapályával a sportág bázisa még tovább nőhet, az elmúlt években egyre népszerűbbé váló streetball - amely olimpiai számmá válik – segítségével és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége támogatásával ötven szabadtéri kosárlabda pályát adtak át az elmúlt két évben Magyarországon.A félegyházi pálya átadásával a sportfejlesztés még nem ért véget a Honvéd Sporttelepen, Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere elmondta, elindították a Honvéd pálya megújulását célzó programot, amelynek keretében új futópálya és lelátó épül, valamint kiépítik a labdarúgópálya öntözőrendszerét és a komplexumot átölelő kerítés is megszépül. Emellett a tervek szerint 2018-ban a birkózók számára új edzőterem készül.
Forrás: Félegyházi Közlöny
|
 |
Hátrányból fordított a KHTK II. |
|
2017.09.16. 19:17 |
Helvéciai SE - Kiskunfélegyházi HTK II. 1 - 3 (1-1)
Zsinórban harmadik mérkőzését nyerte meg a Kiskunfélegyházi HTK II. a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságban. A félegyházi játékosok szeptember 16-án a pont nélkül álló Helvéciai SE otthonában léptek pályára a 6. fordulóban. A hazaiak némi meglepetésre a 7. percben megszerezték a vezetést, de a KHTK II. Valkovics Gábor góljával az első félidő hajrájában kiegyenlített (1-1). A szünetet követően már csak félegyházi gólok születtek, a 75. minutumban Cseh Dániel révén fordított a KHTK II., majd pedig a 83. percben Valkovics Gábor állította be a 3-1-es végeredményt. A KHTK II. kiválóan kezdte a 2017/18-as bajnokságot, négy győzelem és egy döntetlen mellett csupán egyszer szenvedett vereséget.
Gólszerzők: Kovács Imre (7.) illetve Valkovics Gábor (45., 83.), Cseh Dániel (75.)
Forrás: Félegyházi Közlöny
|
 |
|