Továbbjutás a Bács Megyei Kupában |
|
2013.09.12. 08:40 |
A Bács Megyei Kupa második fordulójában Városföldön lépett pályára a KHTK csapata.
A hazaiak a megyei II. osztályú bajnokság északi csoportját vezetik, így egy jó mérkőzésre volt kilátás.
Városföldi SE – Kiskunfélegyházi Honvéd TK 0 -2 (0-0)
Városföld, 100 néző. 2013. 09. 11-szerda 16: 30
Vezette: Barta Gábor dr.
Asszisztensek: Fülöp János, Vörös Levente.
Városföldi SE: Házi – Márics (Puskás), Kertész, Marosvölgyi, Guttyan, Jaskó (Hencz), Szabovik (Kiss), Kovács, Huber (Balogh), Pánczél (Kuklis), Szabó P. Vezetőedző: Nagy Lajos.
KHTK: Jelen – Farkas G.(Golovics), Valkovics, Lapsánszki, Ujváry, Ábel (Szabó T.), Palásti, Bakos (Nagy V.), Katona B. Koncz, Balog Sz. Vezetőedző: Némedi Norbert, Edző: Kádár Tamás.
Gólszerző: Balog Sz. (2)
Sárga lap: Marosvölgyi, Kovács, Pánczél illetve Balog Sz., Katona B., Nagy V.
Kitűntek: Kovács, Szabovik, Guttyan illetve Balog Sz., Ábel, Lapsánszki, Palásti.
Jól kezdte a mérkőzést a vendégcsapat, átvették a játékírányítást. A hazai csapat szervezetten védekezett és mindent elkövetett, hogy elkerüljék a gólt. A vendégeknek több lehetőségük volt, de nem sikerült betalálni.
A szünet után fokozta a tempót a vendégcsapat, sok veszélyes akciót vezettek és a 48. percben Balog Sz. kapott pontos átadást és éles lapos lövése a bal alsóba vágódott, 0-1.
A sokpasszos játék ellen nehezen boldogultak a hazaiak, ebben az időszakban már némi fáradság is jelentkezett náluk. A 68. percben növelték előnyüket a vendégek. Golovics a jobb oldalról pontosan adott be és Balog Sz. kapásból betalált, 0-2.
A mérkőzés további részében is a vendégek akarata érvényesült, pontos adogatásokkal őrizték az eredményt, és megérdemelten jutottak a következő fordulóba.
Nagy Lajos: Sokkal jobb csapattól kaptunk ki, mint mi vagyunk. Megfelelően helytálltunk, a második félidőben kijött az osztálykülönbség. Jó erőfelmérő volt a mai mérkőzés. Gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez.
Kádár Tamás: Egy jól felkészített csapatot remek környezetben sikerült magabiztos játékkal legyőzni. Gratulálok a csapatnak.
Varga Ferenc
|
 |
KHTK II. - VADKERT FC |
|
2013.09.11. 10:23 |
Az elmúlt két mérkőzés pontvesztéseit szeretnénk feledtetni a következő megye 3-as bajnokin! Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt szombaton 16:30-kor a Honvéd pályán!

Kattints a képre a nagyításhoz!
|
 |
Fontos győzelmet aratott a KHTK |
|
2013.09.08. 09:48 |
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság negyedik fordulójában a Soltvadkert csapata látogatott Kiskunfélegyházára.
Kiskunfélegyházi Honvéd TK – Soltvadkerti TE 4 – 2 (2-1)
Kiskunfélegyháza, 200 néző. 2013. 09. 07-Szombat 16: 30
Vezette: Rácz Béla
Asszisztensek: Tóth Pál, Ottenthál István.
KHTK: Jelen – Farkas G., Valkovics, Nemes, Balog M.(Lapsánszki) – Palásti, Ábel (Ujváry), Nagy V. (Katona B.), Némedi – Balog Sz.(Szabó T.), Zs. Juhász (Koncz). Vezetőedző: Némedi Norbert, Edző: Kádár Tamás, Nádasdi Péter.
Soltvadkerti TE: Eifert – Frank (Hegyi), Schiszler (Kővári), Hirsch, Szlovák, Varga, Soproni, Papp, Szamosi, Pálinkás, Hegyesi (Geleta) Vezetőedző: Kis Péter
Gólszerzők: Zs. Juhász 25’, Ábel 40’, Palásti 54’, Némedi 80’ illetve Soproni 27’, Pálinkás 47’.
Sárga lap: Nagy V. illetve Pálinkás, Schiszler, Hirsch.
Kitűntek: Némedi, Palásti, Balog Sz., Zs. Juhász illetve Hirsch, Papp.
A mérkőzés megkezdése előtt megünnepelték a FIFA Fair Play napját, amely a labdarúgás szellemét állítja az érdeklődés középpontjába.
Már a mérkőzés kezdetén a hazaiak akarata érvényesült. Pontos labdajáratással uralták a játékot a zártan védekező vendégek ellen. A házigazda a 25. percben került előnybe, amikor Balog Sz. pontos átadását Zs. Juhász váltotta gólra, 1-0. Két perccel később a vendégek egyenlíteni tudtak Soproni szemfüles találatával, 1-1. Az első félidő hajrájában újra vezetett a vendéglátó, Ábel távoli szabadrúgása utat talált a jobb alsóba, 2-1.
Fordulás után annyit változott a játék, hogy a vendégek egy lepattanó labdát megszereztek és a 47. percben Pálinkás kiegyenlített, 2-2. A bátor támadójátékkal rohamozó hazaiak nagy fölényben játszottak, sok lehetőségük is volt, de nem sikerült a kapuba találniuk. A vendégek szívós védekezése az 54. percig tartott, ekkor Balog Sz. passzát Palásti értékesítette, 3-2.
Az összecsapás a mérkőzés hajrájában végleg eldőlt, a 80. percben Némedi pontos labdát kapott és távoli lapos lövése a kapu bal alsó sarkában kötött ki, 4-2.
A mai találkozón a hazai csapat végig motiváltabb volt a mérkőzés minden szakaszában és jó középpályás játékának köszönhetően megérdemelt győzelmet aratott a jól felkészített vendégek ellen.
Kis Péter: Négy kezdő játékosunk hiányzott a mai napon, így csak a védekezésre koncentráltunk. Ennek ellenére két talált gólt szereztünk. A Félegyháza azt játszotta, amire számítottunk. Sokat futottak, pontosan passzoltak, minden játékosuknál jó helyen volt a labda. Nyert a jobb csapat.
Kádár Tamás: Minden mérkőzésünk nehéz volt eddig a négy lejátszott mérkőzés alapján. Ma ellenfelünk nagyon megszervezte védekezését, ennek ellenére nagyon sok helyzetet kidolgoztunk és rúgtunk négy gólt. Az első félidőben egységes csapat benyomását keltettük. Elkerülhető gólokat kaptunk egyéni hibákból, amit ki kell javítanunk a következőkben. Elégedett voltam a csatárok és középpályások játékával, ami eldöntötte a mérkőzést.
U-19-es mérkőzésen:
Kiskunfélegyházi Honvéd TK – Soltvadkerti TE 2 – 0 (1-0)
Gólszerzők: Fekete Dániel, Konkoly Gábor.
Varga Ferenc
|
 |
Toborzó hét |
|
2013.09.06. 13:03 |

Kattints a képre a nagyításhoz!
|
 |
Közlemény |
|
2013.09.04. 12:52 |
„Az utóbbi évek talán legfontosabb mérkőzését játssza a magyar labdarúgó-válogatott péntek este, Bukarestben.
Nemzeti tizenegyünk minden pillanatban érezni fogja, hogy a magyar sportszerető közvélemény egy emberként áll majd a csapat mögött – köszönet ezért a Bukarestbe utazó magyar drukkereknek. Arról azonban a forró hangulatú mérkőzés legfeszültebb pillanataiban sem felejtkezhetünk meg, hogy a Románia–Magyarország selejtező mérkőzés elsősorban egy sportesemény, semmiképp sem háború!
Bárhogyan alakuljon is a mérkőzés, tudni kell, hogy a magyar labdarúgás jövője nem egy vagy két mérkőzésen, 15-20 futballista teljesítményén múlik, sokkal inkább annak a több ezer elkötelezett, következetes munkát végző szakembernek a tevékenységétől, akiknek összehangolására az MLSZ vállalkozott. Akiknek köszönhetően gyermeklabdarúgók tízezrei futballoznak országszerte, akik az elmúlt években pályák százait építették, öltözőket, létesítményeket korszerűsítettek annak érdekében, hogy a magyar válogatott tagjai rendszeresen játszhassanak a mostanihoz hasonló mérkőzéseket, egy-egy világesemény kvalifikációjáért.
Bukarestben a magyar válogatott mindent el fog követni azért, hogy sikerrel járjon a román Nemzeti Stadionban. Ehhez nagyon kell szurkolóink szívből jövő és szenvedélyes szurkolása, de még a tévénézők otthoni drukkolása is. E nélkül nehezebben sikerülhet a romániai győzelem, nehezebben érhetőek el céljaink. Ugyanakkor a válogatottal együtt arra kérjük a Szurkolókat, a sportszerűség is legyen a magyar tábor jellemzője, ebben is múljuk fölül minden mérkőzésen ellenfelünket! A várhatóan telt ház előtt, ötvenezer román szurkoló hangorkánját a mintegy háromezer magyar szurkoló buzdítása kell, hogy ellensúlyozza. Arról azonban a forró hangulatú mérkőzés legfeszültebb pillanataiban sem felejtkezhetünk meg, hogy a Románia–Magyarország selejtező mérkőzés elsősorban egy sportesemény, semmiképp sem háború!
Minden olyan megnyilvánulás – akár politikai tartalmú, gyűlöletkeltő esetleg rasszista –, amely megszegné az UEFA és a FIFA zéró toleranciát hirdető szabályait, súlyosan sérthetik a magyar válogatott érdekeit, veszélyeztethetik céljait. Ne feledjék, a fegyelmi szankciók között a stadionbezárás után a pontlevonás is szerepel! Érjék el viselkedésükkel, hogy a pályán küzdő játékosainknak ne kelljen aggódniuk az esetleges szankciók miatt. Hangsúlyozottan kérjük a válogatottat elkísérő szurkolóinkat, hogy semmilyen esetleges provokációnak ne üljenek fel, mindvégig lelkesen és sportszerűen szurkoljanak a magyar csapat eredményes szerepléséért!
Hajrá, magyarok!
Az MLSZ Elnöksége ”
|
 |
Vereség a HÍD SC otthonában |
|
2013.09.01. 09:22 |
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság harmadik fordulójában a KHTK csapata Nagybaracskán lépett pályára.
HÍD SC – Kiskunfélegyházi Honvéd TK 4 – 2 (1-1)
Nagybaracska, 100 néző. 2013. 08.31- szombat 17:00
Vezette: Gellén Antal
Asszisztensek: Véghelyi Zoltán, Horváth Norbert
HÍD SC: Kraft – Viszmeg Z., Strigencz, Csengő, Gyenei, Koch, Vata (Vedelek), Hernády, Herczeg, Farkas (Brukner), Sibalin. Vezetőedző: Vanó Sándor
KHTK: Tóth P. – Ábel, Valkovics, Némedi, Balog M. (Balog Sz.), Bakos (Katona B.), Ujváry, Palásti, Nagy V.(Koncz), Szabó T. (Lapsánszki), Zs. Juhász. Vezetőedző: Némedi Norbert, Edző: Kádár Tamás.
Gólszerzők: Csengő 17’, 58’, Herczeg 66’, Sibalin 86’ illetve Zs. Juhász 19’, Palásti 67’
Sárga lap: Strigencz, Hernády illetve Valkovics, Nagy V.
Kitűntek: Csengő, Herczeg, Sibalin, Koch illetve Zs. Juhász, Nagy V.
Jól indult a mérkőzés első tíz perce, mindkét oldalon voltak gólszerzési lehetőségek. A hazai csapat támadójátéka gólt eredményezett a 17. percben, szögletrúgást követően Csengő emelkedett a legmagasabbra és a hálóba fejelt, 1-0. A vendégek a bekapott gól után veszélyesen rohamoztak és a 19. percben szép jobboldali támadás végén Ábel beadását Zs. Juhász befejelte, 1-1.
A szünet után a vendégek előtt két nagy lehetőség is volt, de nem koncentráltak jól és kimaradtak a helyzetek. Lendületbe jött a hazai csapat, az 58. percben pontos labdajáratást követően Csengő lapos lövése utat talált a hálóba, 2-1. Fokozódott az iram, nagy volt a küzdelem. Koch kapott jó indítást, elfutott a jobbszélen és beadására Herczeg érkezett, 3-1.
A vendégek ismét gyors góllal válaszoltak a 67. percben, Palásti kozmetikázott az eredményen, 3-2. A címvédő mindent elkövetett, hogy pontot szerezzen a mai mérkőzésen, de nem sikerült a hálóba találniuk. Védekezésük is fellazult, a 86. percben Sibalin egyedül maradt, és pontos átadás után kilépett és beállította a végeredményt, 4-2.
Változatos, nyilt mérkőzésen mindkét csapat előtt sok gólszerzési lehetőség volt, a mai napon a hazaiak jobban kihasználták lehetőségeiket az eredmény után futó vendégek ellen.
Vanó Sándor (HÍD SC): Először is gratulálok a Félegyházának az elmúlt évi teljesítményéhez, természetesen a maihoz is. Úgy érzem, hogy a mai mérkőzés helyenként nem megyei I. osztályú mérkőzés volt, hanem magasabb színvonalú. Bármelyik csapat győztesen hagyhatta volna el a pályát, a végig nyilt mérkőzésen nekünk sikerült jobban a végjáték.
Kádár Tamás (KHTK): Az első félidőben egyenlő erők küzdelme volt, ha pontosabbak vagyunk talán több helyzetet tudunk kidolgozni. A második játékrészben jól kezdtünk, nekünk volt két nagy lehetőségünk, az ellenfelünk berúgta első helyzetét, utána futottunk az eredmény után.
U-19-es csapatok találkozóján:
HÍD SC – Kiskunfélegyházi Honvéd TK 2 – 2 (1-0)
Gólszerzők: Fekete Á.(2) illetve Horváth (öngól), Gémes.
Varga Ferenc
|
 |
KHTK II.- SOLTSZENTIMRE KSE |
|
2013.08.30. 16:11 |

|
 |
Értékes győzelem a szomszéd rivális ellen |
|
2013.08.26. 08:22 |
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság második fordulójában a Kunszállás csapata érkezett Kiskunfélegyházára. A két csapat mérkőzései mindig kiélezett csatákat hozott, ez alkalommal is erre lehetett számítani.
Kiskunfélegyházi Honvéd TK – Kunszállás SE 3 – 2 (2-0)
Kiskunfélegyháza, 300 néző. 2013. 08. 25. 17: 00
Vezette: Dobai János
Asszisztensek: Csöngető Endre, Barna Zoltán
KHTK: Tóth P. – Ábel (Golovics), Mizsei (Némedi), Valkovics, Nemes, Ujváry, Bakos (Katona B.), Palásti, Nagy V., Lapsánszki (Zs. Juhász), Balog Sz. (Koncz) Vezetőedző: Némedi Norbert, Edző: Kádár Tamás, Nádasdi Péter.
Kunszállás SE: Gyenes – Jusztin, Bertus, Borbás, Kövecs, Vincze, Mizsei (Vellai), Halasi, Tábi (Kiss), Kovács (Horváth), Kertész Á. Vezetőedző: Kertész Gábor, Edző: Kertész Károly.
Gólszerzők: Palásti 7’, Nagy V. 10’, Ábel 62’ illetve Halasi 77’, Tábi 82’
Sárga lap: Nemes, Nagy V., Zs. Juhász illetve Bertus, Kövecs, Borbás, Halasi, Kertész Á.
Kitűntek: Ábel, Valkovics, Palásti, Nagy V. illetve Jusztin, Vincze, Halasi
Jól kezdte a mérkőzést a hazai csapat, pontos labdajáratással uralták a játékot. A vendégek visszahúzódtak és igyekeztek zártan védekezni. Az első húsz percben jól működött a hazai csapat játéka, ami gólokban is megmutatkozott. A 7. percben Lapsánszki szögletét követően a védőkről lepattanó labdát Palásti 12 m-ről értékesítette, 1-0.
Formás támadásokkal sok veszélyt teremtettek a hazaiak, a 10. percben Palásti beadását Nagy V. kapta, lefordult védőjéről és kilőtte a kapu bal oldalát, 2-0. Lendületben volt a hazai csapat, növelhették volna előnyüket, de Nagy V. buktatásáért megítélt büntetőt elhibázták.
A vendégek nem adták fel, a második félidőre érkezett eső őket élénkítette fel. Változtattak játékukon és több veszélyes akciót vezettek. A hazaiak igyekezete újabb gólt eredményezett, a 62. percben Ábel jól eltalált szabadrúgásával kialakult a 3-0-s hazai vezetés.
A vendégek jól felkészültek a mai találkozóra, mivel nem adták fel, és kihasználták a hazai csapat figyelmetlenségét, igyekeztek kozmetikázni az eredményen. Halasi és Tábi is fontos gólokat szerzett csapatának és a mérkőzés végére igen szoros lett az eredmény, 3-2.
Fordulatokban gazdag mérkőzést láthattak a nézők, a második félidőben néhány hiba jelentkezett, amit a vendégek könyörtelenül kihasználtak.
Kertész Gábor : Gratulálok a Félegyháza csapatának a győzelemhez. A második félidőre lehet építkeznünk. A csapat megmutatta tartását, hiszen 3-0-ról álltunk fel. A Magyar Kupában játszunk augusztus 28-án, szerdán, igyekszünk megnehezíteni a Mezőkövesd dolgát. Még soha nem játszott NB-I-es csapat Kunszálláson.
Kádár Tamás: Nagyon akartunk magunknak és közönségünknek bizonyítani. Az első húsz percben minden úgy működött, ahogy elterveztük. A második félidőben voltak hiányosságaink, amit ki kell javítanunk. Egy jól felkészült csapat ellen értékes győzelmet szereztünk.
U-19-es mérkőzésen:
Kiskunfélegyházi Honvéd TK – Kunszállás SE 4 – 1 (2-1)
Gólszerzők: Makai Z.(2), Farkas P., Fekete N. illetve László I.
Varga Ferenc
|
 |
Teljesítette a kötelezőt a KHTK II-es csapata Fülöpjakabon |
|
2013.08.25. 19:35 |
A megye III-as labdarúgó bajnokság második fordulójában augusztus 24-én, szombaton a KHTK II-es csapata Fülöpjakabon vendégszerepelt.
Fülöpjakab SE – Kiskunfélegyházi Honvéd TK II. 0 – 4 (0-2)
Fülöpjakab: 100 néző, 2013. 08. 24. 17: 00
Vezette: Gönczi János (Csontos Ferenc, Sipos József)
Fülöpjakab SE: Bodor K. – Oroszi G.(Rózsa), Szabó P.(Juhász), Pöszmet Z., Rácz, Eszenyi (Szabó I.), Pálnok L., Kovács(Szabó R.), Kürtösi Z.(Hekkel), Zsibrita(Pálnok J., Bodor L.), Csáki. Edző: Szabó Pál
KHTK II.: Oroszi T. – Busa (Hájas), Baráth, Nádasdi P., Forgó – Lénárt M., Fricska, Ormándi, Nagy, Czinege (Magony) – Makai (Krepsz). Edző: Kertész János.
Gólszerzők: Nagy (2), Makai, Oroszi G.(öngól)
Sárga lap: Csáki illetve Lénárt M., Nádasdi P., Magony
Kitűntek: Bodor K., Csáki, Pöszmet Z. illetve Nagy, Baráth, Ormándi, Nádasdi P.
Folytatta jó sorozatát a félegyházi csapat. Ezúttal idegenben gyűjtötték be a három pontot.A mérkőzés kezdetén felváltva voltak helyzetek, de a vendégek játékában több volt a veszély..Sok akciót kidolgozott mindkét csapat, de a hazaiak elhibázták helyzeteiket, a vendégek berúgták a kínálkozó lehetőségeket.A második félidőben a hazaiak igyekeztek változtatni, de mégis a vendégek akarata érvényesült, és szép gólokkal növelték előnyüket.A jobb erőkből álló vendégek megérdemelt győzelmet arattak.
Kertész János (KHTK): A rendkívül harcosan játszó Fülöpjakab ellen értékes győzelmet arattunk.
Varga Ferenc
|
 |
Vereséggel rajtolt a címvédő |
|
2013.08.19. 09:53 |
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság első fordulójában a KHTK csapata Kiskőrösön lépett pályára. A két csapat bajnoki mérkőzései mindig kiélezett csatákat hozott. Az elmúlt szezonban is szoros mérkőzéseket játszottak a felek.
Kiskőrös LC – Kiskunfélegyházi Honvéd TK 2 – 1 (1-1)
Kiskőrös, 300 néző. 2013. 08. 18. 17: 00
Vezette: Aradi Csaba
Asszisztensek: Tóth István, Rátkai János
Kiskőrös LC: Tóth Z. – Lesták (Kertész), Kovács, Madácsi, Fekete, Cebei, Somlyai, Beregszászi (Hleba), Füleki (Miklós), Csernik (Podmaniczki), Bánszki (Kriskó) Vezetőedző: Agócs Zoltán.
KHTK: Tóth P. – Golovics, Nemes, Valkovics, Ábel – Bakos (Ujváry), Némedi – Palásti (Szabó T.), Nagy V. (Zs. Juhász), Katona B.(Lapsánszki) – Balog Sz. Vezetőedző: Némedi Norbert, Edző: Kádár Tamás, Nádasdi Péter.
Gólszerzők: Csernik 34’, Füleki 73’ illetve Palásti 36’
Sárga lap: Bakos
Kitűntek: az egész csapat illetve Tóth P., Némedi, Balog Sz.
Nagy várakozással várták a szurkolók már a bajnoki rajt kezdetét, hiszen hosszú szünet után a hétvégén megkezdődött a Bács megyei I. osztályú bajnokság. Két nagymultú együttes azonnal az első fordulóban találkozott.
Óvatos labdajáratásokkal igyekezett mindkét csapat a mérkőzés kezdetén. A hazaiak zárt védekezéssel lezárták területeiket. Az első félidőben több veszélyes támadást vezettek a vendégek, de a kapu előtt pontatlanok voltak és kimaradtak a helyzetek. A hazaiak előtt is voltak lehetőségek, egyszer a kapufát is eltalálták. A vendégek kapusa több esetben bátor védésekkel mentette meg csapatát a góltól. A 34. percben a hazaiaknál Csernik kilépett és hosszú labdavezetést követően a kapu jobb oldalába lőtt, 1-0.
Nem örülhettek sokáig a hazaiak, mivel a vendégek két perc elteltével egalizálták a mérkőzés állását. Balog Sz. kapott jó indítást a jobb oldalon, pontosan kapu elé lőtt beadását Nagy V. passzolta Palásti elé, aki 8 méterről biztosan lőtt a jobb alsóba, 1-1.
Szünet után a vendégek fokozták a játék ritmusát, többet birtokolták a labdát, sok helyzetet kidolgoztak. A hazai csapat elégedettnek tűnt az eredménnyel. Megszállták kapujuk előtti területet és zártan védekeztek. A nézőtéren lehetett hallani, hogy amelyik csapat gólt szerez, megnyerheti a mérkőzést. A vendégek előtt több esetben is kijátszott helyzetek voltak, mégis a 73. percben labdaszerzést követően Füleki 17 méterről kilőtte a kapu jobb sarkát, 2-1.
A mérkőzés összképe alapján elmondható, hogy egy fordulatokban gazdag összecsapáson a helyzeteit kihasználó hazaiak örülhettek győzelmüknek, míg a vendégek számára biztos, hogy lesz javítandó feladat a következő fordulókra.
Agócs Zoltán (Kiskőrös LC): Jól kezdődött számunkra a bajnokság. Tudtuk, hogy a Félegyháza jó csapat. Többet birtokolták a labdát, és amennyiben helyzeteiket értékesítik valószínű vendéggyőzelem születik, így viszont mi örülhetünk a három pontnak.
Kádár Tamás (KHTK): Nagyon sok pontatlan átadásunk volt az első félidőben. A védelemben is voltak egyéni hibák, így ellenfelünknek voltak helyzetei. A helyzet-kihasználásunk a mai napon csődöt mondott, egy szép gólt rúgtunk. Remélem a következő mérkőzésre sikerül kijavítani hibáinkat.
U-19-es csapatok mérkőzésén:
Kiskőrös LC – Kiskunfélegyházi Honvéd TK 1 – 2 (0-0)
Gólszerzők: Amin 72’ illetve Balog M. 85’, Fazekas 90’.
Varga Ferenc
|
 |
|