Az őszi 7-0-ás félegyházi siker tudatában, valamint a tabellán elfoglalt helyezés alapján hazai győzelemre lehetett számítani a Honvéd Sporttelepen, annak ellenére, hogy a KHTK II. az elmúlt időszakban több alkalommal is pontokat hullajtott.
A kezdeti erőfölény rövid idő alatt gólokban is megmutatkozott, bő tíz percet követően Bagi Ferenc és Zs. Juhász István is betalált. A gyenge napot kifogó és tartalékosan játszó tiszaalpáriak nem jelentettek különösebb veszélyt, a félegyházi csapat végig kontrollálta a mérkőzést.
A vendégek esélyeit tovább csökkentette, hogy az első félidő utolsó perceiben Kása Norbertet szándékos után rúgásért kiállította a játékvezető, így a tiszaalpáriak emberhátrányban folytatták.
A második félidőben sem változott a játék képe, Zs. Juhász István mellett Szabó Attila és Lénárt Máté is bevette a vendégek kapuját. Az enerváltan játszó tiszaalpári együttes legyőzés nem jelentett különösebb gondot a KHTK II. számára ezen a napon.
Bács-Kiskun Megyei II. Észak 23. ford. 04. 14.
Kiskunfélegyházi HTK II. – Tiszaalpári SE 5-0 (2-0)
Kiskunfélegyháza, 80 néző. V.: Rabi (Szentesi, Marton).
KHTK II: Jelen – Keresztesi, Nádasdi G., Szabó T., Golovics (Balogh), Farkas, Cseh I. (Valkovics), Bagi (Szabó Á.), Szabó A. (Beregszászi), Zs. Juhász (Lénárt), Cseh D. Vezetőedző: Nádasdi Péter.
Tiszaalpár: Túri – Király, Barcsa, Nagy-Gál, Surányi, Dömötör, Borsi, Fábián Zs., Bíró (Dobos), Kása, Nemes. Vezetőedző: Dudás György.
Gólszerzők: Bagi Ferenc (7.) Zs. Juhász István (12., 52.), Szabó Attila (67.), Lénárt Máté (91.)
Piros lap: Kása Norbert (45.) (Tiszaalpár)
Értékelés: (Varga F.):
Nádasdi Péter vezetőedző, KHTK II.:
- Ellenfelünk nagyon visszafogottan játszott, nem nagyon akart futballozni. Több is lehetett volna a különbség, ötször találtunk be ellenfelünk kapujába. A Tiszaalpár együttese nem volt megyei II-es szinten a mai napon. Gratulálok a csapatnak.
Dudás György vezetőedző, Tiszaalpári SE:
- A mai mérkőzésen tartalékosan tudtunk kiállni, hat emberünk hiányzott. Kontrára játszottunk, de ezt csak 2-0-s félegyházi vezetés után tudtuk megvalósítani, néhány lehetőségünk is volt. A kiállítás is rontotta helyzetünket, gratulálok a Félegyházának, jobb csapat.
Forrás: felegyhazikozlony.eu