Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
FELHÍVÁS

AZ OLDAL MOZILLA FIREFOX böngészőre van optimalizálva, ha más böngészőkkel nem működik, kérem töltse le a FIREFOX legújabb változatát!

 
Menü
 
Pontos idő
 
Támogatók

 

 

Média partnerek:

 

 

 

 

 

 

 
Hirek
Hirek : Közelít a dobogóhoz a KHTK

Közelít a dobogóhoz a KHTK

  2018.04.10. 08:07

Két, tavasszal még veretlen csapat találkozott a megyei első osztályban, a 20. fordulóban. A végig jó iramú, változatos mérkőzésen csak a Kiskunfélegyháza talált a kapuba, így megérdemelten tartotta otthon a három pontot.
 

A kezdést jelző sípszótól azonnal kemény, férfias küzdelem vette kezdetét. Helyzetet egyik oldalon sem sikerült kialakítani, így a hazaiak némileg váratlanul szerezték meg a 13. percben a vezetést. Koncz Zsolt emelt remek ütemben a védők mögé kiugró Szabó Attila elé, aki egyből a kapu jobb oldalába emelte a kilépő Eifert fölött a labdát. 1–0. Öt percre rá Magony adott be jobbról, Kadosa középről a kapusba lőtt. A 22. percben Koncz szögletét követően a berobbanó Vojtovics lőtt kapura, Eifert védett. A 23. percben egyenlítési lehetőséget szalasztott el a vendégcsapat. Varga kapott remek kiugratást, a jobbösszekötő helyén vezethette a hazai kapusra a labdát, elgurítania azonban nem sikerült Oroszi mellett. A 29. percben növelte az előnyét a hazai gárda. Magony harcolt meg két védő között egy labdáért a jobb oldali szögletzászlónál, sikerült beadnia, Szabó Attila jobbal egyből átemelt a bal oldalra, Huszka pedig a jobb sarokba fejelt. 2–0. Ezt követően a félidő hátralévő részében enyhe nyomást gyakorolt a Kecel, mindenáron próbáltak szépíteni. A 40. percben ide-oda pattogott a hazai tizenhatoson belül a labda, végül Kerezsi lőhetett középről, tizennyolc méterről, Oroszi azonban a helyén volt. Az első játékrész utolsó perceiben két, a 16-os előteréből elvégzett keceli szabadrúgás okozott izgalmakat.

A második félidőben is változatos volt a játék képe. Keceli nyomással indult a negyvenöt perc, aztán idővel átvette az irányítást a hazai csapat. A 60. percben Lőrincz a jobb oldalon egy csel után tíz méterről lőtt, Eifert szögletre ütötte a labdát. Két percre rá a vendég Varga két csel után jobbról, tizenöt méterről az oldalhálót zörgette meg. Öt percre rá a csereként beálló Herczeg Róbert első labdaérintése az a szabadrúgás volt, amely nyomán a labda a hazai sorfalról pattant a jobb alsó sarok mellé. Ezt követően újra a Kecel rohamozott, a Félegyháza sziklaszilárd hátsó alakzata azonban nem hagyta, hogy Kis Péter fiai helyzeteket dolgozzanak ki. A 75. percben Huszka lőtt jobbról, éles szögből kapura, labdája elsuhant a gólvonal előtt. A 78. percben ismét Varga lőtt jobbról, Oroszi ezúttal is védett. A 81. percben állt a legközelebb a szépítéshez a vendégcsapat, Herczeg Róbert beadása után Sendula Péter fejelhetett közelről kapura, de nem találta el elég jól a labdát. A helyzetek sorát Vojtovics zárta a 91. percben, közelről leadott lövését azonban Eifert bravúrral hárította.

Élvezetes, szoros meccset játszott egymással a két csapat, a Kiskunfélegyháza megérdemelten győzött az utolsó percig küzdő Kecel ellen.

Kiskunfélegyházi HTK–Kecel FC 2–0 (2–0)

Kiskunfélegyháza, 150 néző, vezette: Hagymási (Katona, Tóth I.)

KHTK: Oroszi – Huszka, Magony, Kadosa (Zs. Juhász 77.), Koncz Zs., Valkai, Marsa (Lőrincz 58.), Koncz M. (Ábel 85.), Szabó A. (Nagy V. 53.,Palásti 69.), Tóth I. István, Vojtovics. Játékos-edző: Koncz Zsolt

Kecel: Eifert – Nagy G., Vata (Herczeg G. 78.), Urlauber (Doszpod 58.), Kerezsi (Papp 74.), Sendula P., Varga, Bajnok (Vágó 80.), Sendula J., Herczeg P., Gazsi (Herczeg R. 67.) Edző: Kis Péter

Gól: Szabó A. 13., Huszka 29. perc.

Értékelés:

Koncz Zsolt, a Kiskunfélegyháza játékos-edzője: – Jól kezdtük a meccset, gyorsan meg tudtuk szerezni a vezetést, majd megduplázni, onnantól viszont egy kissé szétesett a játékunk, sok hibával játszottunk. A nehéz talajjal is meg kellett küzdeni. Tudunk mi ennél sokkal jobban is játszani, de a legfontosabb ma az volt, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot, és ezt sikerült elérni. Tavasszal négy mérkőzésen még csak egy gólt kaptunk, vagyis a védelmünk stabilizálódott az őszhöz képest. Az eredmény azt igazolja, hogy masszív csapattá kezdünk válni.

Kis Péter, a Kecel edzője: – Érzésem szerint a tavaszi öt mérkőzésen most játszottunk a legjobban. Megvolt az akarat, a jó játék is, sajnálom, hogy bekaptunk két elkerülhető gólt, és hogy a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani. Gratulálok a Félegyházának, jól játszottak.

Forrás: baon.hu

 


Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Következik

VÁRMEGYEI I. 30. forduló: 

2025. 05.31. (szombat) 17:30 

Helyszín: Tiszakécske, Városi Sportcentrum 

TISZAKÉCSKEI LC II. - KISKUNFÉLEGYHÁZA                   

                        -                   

                        

VÁRMEGYEI II. ÉSZAK 28. forduló: 

2025. 05.24.(szombat) 17:30 

Helyszín: Kiskunfélegyháza, Miskolczy István Sportpálya Molnár telep

KISKUNFÉLEGYHÁZA II. - KÖNIG- KEREKEGYHÁZI SE                  

                     2 - 3     

U19 ÉSZAK 22. forduló:

2025. 05.18. (vasárnap) 10:00 

Helyszin: Honvéd Sporttelep

FÉLEGYHÁZI TSI - LADÁNYBENEI LC   

                       3- 2

 

 

                          

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

                  

    
    

                                                     

 

                              

         

 

 

 

                

    

                   

 

                                                 

 

                       

 
TAO-program 2015/16

 
Házi góllövőlista

Vármegyei I.o.:

Oldal Tibor 28

Urbán Pál 3

Tóth Benedek 2

Kurgyis Kevin 5

Szabó Dávid 4

Kovács Péter 8

Kanyó János 5

Nagy Viktor 1

Mihály Dávid (Harta) öngól 1

Solymosi Áron 2

Erős Gergő 4

Huszka Milán András 1

Kőrös József 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vármegyei II.o.

Molnár Tamás 3

Kurgyis Bence 5

Horváth Balázs 5

Polgár Szabolcs 3

Makány Nándor 4

Palásti Sándor 3

Szabó Tamás 2

Karsai Tamás 2

Garaci Csaba 1 (öngól Kerekegyháza)

Ludányi Mihály 1 (ongól Ladánybene)

Erős Gergő 2

Kovács László 3

Görög Nándor 2

Balázs Bence 4

Besze László 1

Dinnyés Máté 1

 

 

 

 

Vármegyei Kupa:

Erős Gergő 9

Kurgyis Kevin 7

Kőrös József 1

Solymosi Áron 1

Kanyó János 3

Oldal Tibor 2

Tóth Benedek 1

Kanyó Máté 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Infók

SÉRÜLTEK:

 

ELTILTÁS:

 
Testvércsapatunk

www.sternmarienfelde.de

 
Facebook elérhetőség

 
Elérhetőség

khtk@freemail.hu

 

 

 
Számláló
Indulás: 2008-08-18
 

Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!