Ideálisnak tűnő ellenféllel találkozott a Honvéd Sporttelepen a Kiskunfélegyházi HTK II. A kisebb gödörben lévő együttes a még nyeretlen és sereghajtó Helvéciai SE-t fogadta.
Ősszel 3-1-re a félegyháziak nyertek, a hazai játékosok most is győzelemre törtek. A KHTK II. esélyeit növelte, hogy a megyei I. osztályú együttes szabadnapja miatt több játékos is pályára lépett a kettes csapatban.
Jól kezdte a mérkőzést a KHTK II., alig telt el 4. perc, Koncz Miklós megszerezte a vezetést. A vendégek ugyan helyzetekig, ziccerekig eljutottak, de ezeket nem lőtték be, ellenben a félegyháziak a 33. percben ismét betaláltak. Szabó Tamás gólját követően 2-0-s állással mentek szünetre a csapatok.
A félidőben leszakadt az ég, de a szakadó esőt követően tovább folytatódott a játék a mély talajú pályán.Gólokat ismét a félegyháziak szereztek, a fáradó helvéciai védők nem tudták tartani a lépést a KHTK II. támadóival. Hat perc leforgása alatt Nagy Viktor kétszer, míg Valkovics Gábor egyszer talált be. Az i-re a pontot Keresztesi Zoltán tette fel, aki a 90. percben állította be a 6-0-s végeredményt.
Az eredményt tekintve könnyed győzelmet aratott a Kiskunfélegyházi HTK II., amivel megtörte nyeretlenségi sorozatát.
Kiskunfélegyházi HTK II. – Helvéciai SE 6-0 (2-0)
Kiskunfélegyháza, 50 néző, Vezette: Péter-Szabó Ottó (Tóth Csaba, Juhász Dóra)
KHTK II.: Kovács L. - Magony (Cseh D.58.), Koncz Zs., Nádasdi G., Keresztesi, Szabó T.(Tóth K.66.), Medgyesi, Koncz M., Szabó Á.(Balog Á.62.), Farkas G.(Valkovics 46.), Nagy V.(Lénárt 62.) Vezetőedző: Nádasdi Péter.
Helvécia: Szabó M. - Dobosi, Váczi, Tamás, Kovács B., Szalai, Szöllősi, Csorba, Terecskei (Balasi 46.), Csőke (Baranyi 66.), Polyák (Halasi 66.) Vezetőedző: Mata József.
Gól: Koncz M.(4.), Szabó T.(33.), Nagy V.(56., 58.), Valkovics(62.), Keresztesi (90.)
Értékelés:
Nádasdi Péter (vezetőedző, Kiskunfélegyházi HTK II.):
Kisebb gödörben vagyunk, ez a győzelem még nem jelenti feltétlenül azt, hogy kilábaltunk belőle. Dolgozunk tovább, szerencsére a megyei I. osztályú csapat szabadnapos volt, így több meghatározó játékos pályára lépett a megyei II. osztályú együttesben. Sok gólt lőttünk, szerencsére nem kaptunk, bár az első félidőben több ziccert is engedtünk a vendégeknek, akik a helyzeteiket nem használták ki. Nehéz helyzetben vagyunk, mivel sérülés miatt 6-7 játékosunk hosszabb-rövidebb időre kidőlt, emiatt sem számítok könnyű tavaszra.