Kiskunfélegyházi HTK II. – Lakiteleki TE 5 – 0 (0-0)
Kiskunfélegyháza, 50 néző.
Vezette: Kiss Sándor (Szentesi Zoltán, Szabó Laura Emerencia)
KHTK II.: Tóth P. – Nemes, Cseh D., Keresztesi, Szabó T.(Páli 40.), Tóth I.(Valkovics 46.), Farkas G., Cseh I., Fricska, Lénárt(Balogh 70.), Farkas P.(Dobák 61.) Edző: Nádasdi Péter.
Lakitelek: Balla – Kovács J., Sáfár, Kovács M., Steklács, Subicz (Tombácz 74.), Hojsza, Győrfi, Erős, Rózsa, Tamásy. Edző: Magyar Attila.
Góllövők: Páli (47.), Fricska (49.,63.), Valkovics (84., 87.)
Piros lap: Steklács (60.)
Felejthető első félidőt produkáltak a csapatok az első játékrészben. A vendégek kevés veszélyt tudtak kialakítani, a hazaiak helyzeteiket sorra elhibázták.
Szünet után nagyot változott a félegyháziak játéka, ami gólokban is megmutatkozott.
A hazai csapat sorra dolgozta ki helyzeteit, és látványos gólokat szereztek.
A mérkőzést beárnyékolta, hogy a vendéglátók két rutinos játékosa – Szabó T. és Farkas P. – kemény belépők végett megsérültek, nem tudták folytatni a mérkőzést.
Fontos győzelmet aratott a KHTK II., és bebizonyították, hogy ebben a szezonban is számolni kell velük.
Mai győzelmével a csapat a tabella 6. helyére lépett a megyei II. északi csoportjában.
U-19-s mérkőzés:
KHTK-FTSI II. – Lakiteleki TE 2 – 0
Góllövők: Török Ferenc (6.), Tóth Erik (79.)
V. F.