Hirek : Az első 14 percben eldöntötte a rangadót a Félegyháza |
Az első 14 percben eldöntötte a rangadót a Félegyháza
2017.04.24. 12:51
Labdarúgás/Megye I. | A megyei első osztályban igazi lokális derbi a Kunszállás-Kiskunfélegyháza párosítás. A rangadót a Félegyháza ezúttal 14 perc alatt eldöntötte.
A mérkőzés elején mindjárt egy hatalmas ziccert hagytak ki a hazaiak, egy közelről a kapura fejelt labdába Oroszi, a félegyházi kapus még reflexszerűen belekapott, majd a védői mentettek. Az ötödik percben már meg is érkezett a válasz: Medgyesi vállalkozott lövésre jó harmincról, keményen megküldte a labdát, Hajnal csak kiütni bírta, a kipattanóra Szabó Tamás érkezett, és középről a hálóba bombázott. 0–1. Hat percre rá szabadrúgást végezhetett el a kaputól jó huszonkét méterről, a jobbösszekötő helyéről a Félegyháza. Négyen is odaálltak a labda mögé, végül Palásti volt az, aki elegánsan a bal felső sarokba tekert. Nagy gól volt. 0–2. Három perccel később egy újabb jó ütemű vendég kiugratást követően a szemmel láthatóan nagy kedvvel játszó Medgyesi pörgette el tíz méterről a kapus mellett a hosszú sarokba a labdát. 0–3. Érezhetően megroggyant a hazai csapat, hiszen a vendégeknek mintha minden összejött volna. A 27. percben ismét Medgyesi volt a főszereplő, a 16-osról remek ívben lőtt kapura, a labda azonban a fölső lécről vágódott ki. A félidőig már nem változott az eredmény.

A második játékrészben egyre több energiát mozgattak meg a hazaiak, legalább a becsületgól megszerzése érdekében. A Félegyháza egy kissé visszavett a tempóból, kisebb-nagyobb helyzetek adódtak itt is, ott is, ám az eredmény már nem változott. Ilyen arányban is megérdemelten nyert a Kiskunfélegyháza, a hazaiak becsületére válik, hogy végig küzdöttek a szépítő gólért.
Kunszállás – Kiskunfélegyháza 0–3 (0–3)
Kunszállás, 200 néző. Vezette: Tamás (Aradi, Jánosi)
KUNSZÁLLÁS: Hajnal – Lapsánszki (Kövecs), Polyák (Tábi), Vincze, Hatvani, Bertus, Kertész Á., (Kiss Sz.), Kürtösi, Zsámboki, Kulcsár, Molnár. Edző: Kertész Gábor
KISKUNFÉLEGYHÁZA: Oroszi – sándor, Valkai, Marsa, Szabó T. (Makai), Golovics (Virágh), Medgyesi (Ábel), Szabó A. (Vojtovics), Palásti, Tóth I., Polgár. Edző: Ozsváth Ferenc
GÓL: Szabó T., Palásti, Medgyesi
Forrás:baon.hu
|