A bajnokság 22. fordulójában a KHTK csapata Akasztón vendégszerepelt. A hazaiak a tabella 10. helyén álltak 22 ponttal, a vendégek a második helyen 52 ponttal.
Akasztó FC – Kiskunfélegyházi HTK 0 – 1 (0-0)
Akasztó 150 néző. 2014. 04. 13-Vasárnap 16: 30
Vezette: Barta Gábor dr (Fülöp János, Sipos Áron)
Akasztó FC: Németh – Varga J.(Vida), Lehota (Varga M.), Kósa, Judák, Csehi, Lázár, Biber, Megyes, Szabó I., Bende. Vezetőedző: Újvári Gábor.
KHTK: Tóth P. – Cseh (Szabó T.), Fekete I., Sándor, Balog M., Fekete T., Némedi, Balog Szabolcs M., Nagy V., Koncz, Lapsánszki (Zs. Juhász) Vezetőedző: Némedi Norbert, Edzők: Kádár Tamás, Nádasdi Péter.
Gólszerző: Balog Szabolcs M. (63’)
Jók: Megyes, Bende, Németh illetve Balog Szabolcs M., Némedi, Fekete T., Nagy V.
Sárga lap: Kósa, Lehota, Lázár, Megyes, Bende illetve Némedi, Balog Sz., Balog M.
A két csapat táblázaton elfoglalt helyezése alapján a mérkőzés esélyesei a vendégek voltak, akik kezdés után azonnal átvették a játék irányítását. Az igen kemény talajú pálya sokszor megtréfálta a játékosokat. A hazaiak zártan védekeztek, lezárták területeiket, ennek ellenére az első játékrészben a vendégek előtt voltak lehetőségek, de hiányzott a koncentráció, és kimaradtak a helyzetek, vagy a hazaiak kapuvédője Németh mentette meg csapatát a góltól.
Szünet után folytatódott a két csapat küzdelme, a vendégek nagyobb sebességre kapcsoltak, több veszély alakult ki játékukban. A hazaiak továbbra is szívósan küzdöttek, néhány kontrából eljutottak a vendég kapuig, de a helyzetkihasználásuk pontatlan volt. A középpályán minőségi fölénybe kerültek a vendégek, több labdát szereztek már ellenfelük térfelén és a 63, percben megszerezték a vezetést. Fekete T.hozta fel a labdát, pontosan passzolt Nagy V.-hoz, ő az üresbe futó Balog Szabolcs Marcelt hozta helyzetbe, aki helyzetét gólra váltotta, 1-0.
Ekkor még senki nem gondolta, hogy az egy gól eldönti a mérkőzést, bár a vendégek többször veszélyeztettek, kapufát lőttek, a végjátékot magabiztosan irányították.
A mai mérkőzésen mindkét csapat hatalmasat küzdött, a hazaiak szervezett védekezéssel megnehezítették a jobb erőkből álló vendégcsapat játékát, akik sok helyzetükből egyet értékesítettek, és megérdemelt győzelmet arattak.
Újvári Gábor (Akasztó FC vezetőedzője): Úgy készültünk, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, ennek tükrében a megválasztott taktikát a csapat betartotta. Az eredménnyel nem vagyok elégedett, de a játékosok akarata és küzdeni tudása dícséretes. Nagyon jó mérkőzés volt, gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez.
Kádár Tamás (KHTK edzője): Ellenfelünk megnehezítette a dolgunkat, mi sem játszottunk kellő frissességgel. Az első félidőben több lehetőségünk is volt, ha ezeket kihasználjuk símább lett, volna a mérkőzés.
Gratulálok a játékosoknak, bebizonyították, hogy tudnak egymásért és a csapatért küzdeni.
U-19-es csapatok találkozóján:
Akasztó FC – Kiskunfélegyházi HTK 0 – 2 (0-1)
Gólszerzők: Rácz Tamás (44’), Makai Zoltán (47’)
Varga Ferenc