A Bács Megyei Kupa 4. fordulójában a KHTK a Kunszállás csapatát fogadta.
Hosszú idő után játszhatott kupamérkőzést hazai pályán a vendéglátó KHTK.
Kiskunfélegyházi HTK – Kunszállás SE 1 – 2 (1-1)
Kiskunfélegyháza, 150 néző. 2014. 04. 08-Kedd 16: 30
Vezette: Baráth Gábor (Tóth Csaba, Vörös Gábor)
KHTK: Jelen – Farkas G. (Zs. Juhász), Fekete I., Sándor, Balog M. (Hájas), Palásti, Katona B. (Fekete T.), Koncz, Balog Sz., Szabó T., Lapsánszki(Nagy V.) Vezetőedző: Némedi Norbert, Edző: Kádár Tamás.
Kunszállás SE: Gyenes – Kövecs, Vincze, Kertész Á., Pöszmet Zs., Halasi, Vellai(Bertus), Tábi, Jusztin, Mizsei F., Mizsei A. Vezetőedző: Kertész Gábor
Gólszerzők: Koncz (19’) illetve Tábi (6’), Mizsei A.(82’)
Jók: Palásti, Balog Sz., Koncz, Lapsánszki illetve Vincze, Mizsei A., Tábi, Mizsei F.
Sárga lap: Katona B., Koncz illetve Kertész Á., Kövecs.
Szokatlan játéknapon rendezték a kupamérkőzést, de ennek ellenére sok érdeklődő várta a két csapat találkozóját.
A vendégek már rutinos kupaszereplők, hiszen az előző kiírásban az országos főtáblára kerültek, ahol a Mezőkövesd együttese búcsúztatta őket.
Már a mérkőzés elején nagy lendülettel kezdett a vendégcsapat, sorra vezették támadásaikat, de a védekezésük is szervezett volt. A hazai csapat nem tudott olyan veszélyes lenni, mint a hétvégi bajnoki mérkőzésen. Nagyon sok támadást kezdeményeztek, de a kapu előtt sok volt a pontatlanság, vagy a vendégek jól zárták le területeiket. A 6. percben a Kunszállás nagyobb tempója meghozta a gólt, egy baloldalról élesen belőtt beadást Tábi értékesített, 1-0.
A gól után a hazaiak is igyekeztek, nagy küzdelem alakult ki. A sorozatos hazai támadások után a l9. percben, Lapsánszki beadását Koncz átvette, és laposan jól eltalált lövéssel kiegyenlített, 1-1.
A második játékrészben mindkét csapat nagyon sokat tett, hogy döntésre vigye a mérkőzés alakulását. A küzdelemből mindkét csapat jelesre vizsgázott, csak a gól maradt el ebben az időszakban. A motiváltabban játszó vendégek a mérkőzés utolsó időszakában megszerezték a vezetést, Kertész Á. beívelését a hazai védelem röviden mentette, és a lepattanót a szemfüles Mizsei A. váltotta gólra, 1-2.
A mérkőzés összképe alapján elmondható, hogy a mai mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó csapat megérdemelt győzelmet aratott, és a kupasorozat következő, 5. fordulójába jutott. A hazai csapat a továbbiakban minden figyelmével a bajnokságra koncentrálhat.
Kádár Tamás (KHTK edző): Nagyon jó mérkőzés volt, a szurkolók jól szórakozhattak. A helyzeteit jobban kihasználó ellenfelünk megérdemelt győzelmet aratott, lelkesedésben és akaratban is felülmúltak bennünket. Gratulálok a Kunszállásnak, további sok sikert kívánok nekik.
Kertész Gábor (Kunszállás SE vezetőedző): Nagyon jó játékkal sikerült megérdemelt győzelmet aratni a sokkal esélyesebb KHTK ellen. A fiúk kitettek magukért, a Félegyházának további sok sikert kívánok, védjék meg a tavalyi elsőségüket a bajnokságban. Szeretnénk a kupában a döntőig eljutni, és a Bács Megyei Kupát megnyerni.
Varga Ferenc