A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 17. fordulójában elmaradt mérkőzést pótolták a csapatok a szerdai játéknapon. Mindkét csapat győzelemmel zárta az előző fordulót. Nagyon sok vendégszurkoló érkezett a mai összecsapásra.
Soltvadkerti TE – KHTK – Grand Poker Club 0 – 2 (0-2)
Soltvadkert 100 néző, 2013. 05. 08. 17: 30
Játékvezető: Suba Zoltán
Asszisztensek: Kovács Dániel, Kolozsvári Norbert
Soltvadkerti TE: Eifert – Frank, Szarka, Gillich, Tóth, Geleta, Papp, Szlovák, Fazekas (Varga), Ugrai (Szamosi), Soproni. Vezetőedző: Marton István
KHTK: Oroszi – Ábel (Kelemen), Nemes, Fekete, Forgó – Ujváry (Fricska), Némedi – Koncz, Nagy V., Szabó T. (Ormándi) – Zs. Juhász (Bakos). Vezetőedző: Némedi Norbert, Edző: Kádár Tamás.
Gólszerző: Koncz (21’), Ujváry (34’)
Sárga lap: Tóth
Jók: a II. félidő alapján az egész csapat illetve Koncz, Nemes, Fekete, Némedi.
A vendégek a mérkőzés elején kézbe vették az irányítást, és ennek köszönhetően sok veszélyes támadást vezettek. Több szöglet jelezte fölényüket, de kimaradtak a helyzetek, vagy a hazai kapuvédő Eifert mentette meg csapatát a góltól.A hazai csapat zártan védekezett, néhány támadást vezettek is, de a kapu előtt pontatlanok voltak. A 21. percben vezetést szereztek a vendégek, Koncz 20 m-ről szabadrúgásból lőtt a jobb alsóba, 0 – 1. A fegyelmezetten játszó vendégcsapat a 34. percben szép kombinatív összjáték után növelte előnyét, amikor Koncz lövését a hazai kapus kiütötte, de a kipattanóra Ujváry érkezett és gólra váltotta, 0-2.A második játékrészben a hazaiak bátrabb játékra váltottak, de kevés lehetőségüket nem tudták kihasználni. Nagy küzdelem volt a mérkőzés hátralévő időszakában, csak a gól hiányzott. A vendégek rövidpasszos labdajáratással uralták a mérkőzést és őrizték előnyüket.
Némedi Norbert (KHTK): Játszottunk egy nagyon jó első félidőt. A második játékrészben kijött némi fáradság, sok pontatlanság csúszott a játékba. Kapott gól nélkül lehoztuk a mérkőzést, gratulálok a csapatnak, zárkóztunk az első helyezetthez.
Marton István (Soltvadkerti TE): Egy jó csapat ellen játszottunk. Amennyiben kihasználjuk helyzeteinket, meglepetést is okozhattunk volna. A második félidőben mentünk az eredmény után.
Varga Ferenc
>>>KHTK-GRAND POKER CLUB - KUNSZÁLLÁS SE NYEREMÉNYJÁTÉK (Részletekért kattintson ide)<<<